Vissza az utazónaplók főmenüjébe

Vissza a bevezetőhöz
Első nap: [1]
Második nap: [1]
Harmadik nap: [1]
Negyedik nap: [1]
Ötödik nap: [1]
Hatodik nap: [1] , [2]
Hetedik nap: [1]
Nyolcadik nap: [1]
Kilencedik nap: [1]
Tizedik nap: [1]
Tizenegyedik nap: [1]
Tizenkettedik nap: [1]
Tizenharmadik nap: [1]
Tizennegyedik nap: [1] , [2]
Tizenötödik nap: [1] , [2]
Tizenhatodik nap: [1]
Tizenhetedik nap: [1]
Tizennyolcadik nap: [1]
Tizenkilencedik nap: [1]
Huszadik nap: [1]
2011-11-23_ArgentinaAntarctica
  • Az utazónaplóhoz nem tartozik KMZ (Google Earth).
Tengeri, Hajózási, Antarktisz és Börtön Múzeum
A Tengeri, Hajózási, Antarktisz és Börtön Múzeum nevét még kimondani is hosszú, de tényleg ennyi mindennek ad helyt a néhai börtön épülete. Szomorú vagy sem, Ushuaia történetében jelentős szerepet játszottak a bűnözők, akiket az 1900-as évek környékén ide száműztek az ország északibb részeiről. Az első csoport, 14 fő 1896 januárjában érkezett a Május Elseje hajóval.

Később még több életfogytiglanra vagy hosszabb időre elítélt fogoly érkezett és az általuk végzett közmunkával épült fel a vasút, illetve a város felépítésében is javarészt ők tevékenykedtek. 1947-ben az elnök elrendelte a börtön bezárását és 1950-ben megkezdődtek az átalakítások.
d06_126 (2011-11-28 14:07:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_127 (2011-11-28 14:08:33) -- helyszín a Google Maps térképen
A Trinidad, Ferdinánd Magellán hajója.
d06_128 (2011-11-28 14:08:38) -- helyszín a Google Maps térképen
Az Antarktisz Argentína felé eső területei.
d06_129 (2011-11-28 14:08:50) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_130 (2011-11-28 14:09:37) -- helyszín a Google Maps térképen
ARA Almirante Irízar (Q-5), az argentin tengerészet kötelékébe tartozó jégtörő.
d06_131 (2011-11-28 14:10:18) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_132 (2011-11-28 14:10:31) -- helyszín a Google Maps térképen
Yámana indiánok. A proteinben gazdag táplálkozással és a test fókazsírral történő bekenésével oldották meg a hideg elleni védelmet: az ágyékkötő kivételével semmi ruhát nem hordtak.

Azon az igen szeles szigeten állva és elképzelve a még hidegebb telet...hát nem semmi.
d06_133 (2011-11-28 14:11:13) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_134 (2011-11-28 14:11:31) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_135 (2011-11-28 14:11:57) -- helyszín a Google Maps térképen
Bejárat a börtönbe.
d06_136 (2011-11-28 14:12:11) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_137 (2011-11-28 14:12:50) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_138 (2011-11-28 14:13:27) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_139 (2011-11-28 14:13:54) -- helyszín a Google Maps térképen
Hajó az üvegben.
d06_140 (2011-11-28 14:14:16) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_141 (2011-11-28 14:15:02) -- helyszín a Google Maps térképen
Az elítéltek mellékhelyisége.
d06_142 (2011-11-28 14:18:10) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_143 (2011-11-28 14:19:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_144 (2011-11-28 14:20:10) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_145 (2011-11-28 14:21:36) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_146 (2011-11-28 14:21:59) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_147 (2011-11-28 14:23:03) -- helyszín a Google Maps térképen
Az egyik hírhedt elítélt.
d06_148 (2011-11-28 14:23:43) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_149 (2011-11-28 14:24:00) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_150 (2011-11-28 14:24:10) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_151 (2011-11-28 14:24:53) -- helyszín a Google Maps térképen
Sacomano: egy prostituált helyett tévedésből egy telefonkezelő nőt ölt meg aki hajnalban hazafelé tartott a munkából (félreérthetően szerencsétlenül fogalmazták meg: mintha egy prostituált megölése nem számítana).

Sacomanót a legnehezebb munkákra ítélték: neki kellett a börtön mögötti kőtömböket dinamittal szétrobbantania, és a börtönbe cipelni a köveket. Veszélyes bűnözőnek számított, egy őr mellett két fegyveres kísérő is állandóan mellette volt.
d06_152 (2011-11-28 14:25:12) -- helyszín a Google Maps térképen
Mateo Banks, aki 1922. április 18-án egy család nyolc tagjával végzett.
d06_153 (2011-11-28 14:26:17) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_154 (2011-11-28 14:26:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_155 (2011-11-28 14:26:47) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_156 (2011-11-28 14:29:36) -- helyszín a Google Maps térképen
Frederico Gentiluomo ezredes, politikai fogoly volt.
d06_157 (2011-11-28 14:30:23) -- helyszín a Google Maps térképen

panorama07
A szökésekről, rövid fordításban: az egyik vizsgálóbiztos meghökkenve tapasztalta, hogy a rabok viszonylagos szabadsággal mozoghatnak, erre a börtön igazgatója azt válaszolta, hogy Nem áll fenn a szökés veszélye. Hova mennének? Előbb térnének vissza a kimerültség és éhezés miatt. Na meg tegyük hozzá, hogy az időjárás azokban a ruhákban sem lehetett túl kellemes a túrázáshoz.

Néhányan persze megpróbálták, egyedül Simon Radowitzkynek sikerült, de őt kintről és bentről is egy őr segítette. A többiek vagy visszatértek, vagy a chilei hatóságok találtak rájuk és visszavitték őket.

Egyetlen szabadulásról van tudomás, Nicolás Martin, aki 1905. március 21-én megszökött, de valószínűsíthető annak sikertelen mivolta, mert soha többé senki sem látta.
d06_158 (2011-11-28 14:35:17) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_159 (2011-11-28 14:35:25) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_160 (2011-11-28 14:35:53) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_161 (2011-11-28 14:36:49) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_162 (2011-11-28 14:38:09) -- helyszín a Google Maps térképen
A második cseh kapcsolat, a prágai Városi börtön.
d06_163 (2011-11-28 14:38:44) -- helyszín a Google Maps térképen
Adrian D' Gerlache, a híres belga sarkkutató.
d06_164 (2011-11-28 14:38:55) -- helyszín a Google Maps térképen
Tűzvédelem.
d06_165 (2011-11-28 14:39:43) -- helyszín a Google Maps térképen
A rabok által összetákolt fegyverek.
d06_166 (2011-11-28 14:41:25) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_167 (2011-11-28 14:41:30) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_168 (2011-11-28 14:41:36) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_169 (2011-11-28 14:41:44) -- helyszín a Google Maps térképen
Egy barátságosabb téma: a világ pingvinjei.
d06_170 (2011-11-28 14:42:41) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_171 (2011-11-28 14:43:26) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_172 (2011-11-28 14:43:54) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_173 (2011-11-28 14:44:18) -- helyszín a Google Maps térképen
A posta néhány emlékdarabja.
d06_174 (2011-11-28 14:44:59) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_175 (2011-11-28 14:46:10) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_176 (2011-11-28 14:47:01) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_177 (2011-11-28 14:47:16) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_178 (2011-11-28 14:47:24) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_179 (2011-11-28 14:47:48) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_180 (2011-11-28 14:47:51) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_181 (2011-11-28 14:48:42) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_182 (2011-11-28 14:48:50) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_183 (2011-11-28 14:49:21) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_184 (2011-11-28 14:49:26) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_185 (2011-11-28 14:50:20) -- helyszín a Google Maps térképen
Belgrano II. bázis.
d06_186 (2011-11-28 14:50:57) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_187 (2011-11-28 14:51:11) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_188 (2011-11-28 14:51:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_189 (2011-11-28 14:52:51) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_190 (2011-11-28 14:54:01) -- helyszín a Google Maps térképen
Bahia Paraiso: 1989. január 28-án az antarktiszi Palmer állomás célponttól csak három kilométerre megfeneklett és süllyedni kezdett. Az egész személyzet és a 130 turista sértetlenül megmenekült, de közel 600 000 liter dízelolaj került a vízbe, ami a Déli-sark legnagyobb ökológiai katasztrófái közé tartozik.
d06_191 (2011-11-28 14:55:09) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_192 (2011-11-28 14:55:52) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_193 (2011-11-28 14:56:47) -- helyszín a Google Maps térképen
A tornaterem
d06_194 (2011-11-28 14:58:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_195 (2011-11-28 14:58:39) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_196 (2011-11-28 14:59:34) -- helyszín a Google Maps térképen

panorama08
d06_197 (2011-11-28 15:01:18) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_198 (2011-11-28 15:02:28) -- helyszín a Google Maps térképen
A még régebbi részleg.
d06_199 (2011-11-28 15:03:32) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_200 (2011-11-28 15:04:43) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_201 (2011-11-28 15:05:06) -- helyszín a Google Maps térképen
A fürdőhelyiség.
d06_202 (2011-11-28 15:06:12) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_203 (2011-11-28 15:07:28) -- helyszín a Google Maps térképen
Közös pihenőhelyiség.
d06_204 (2011-11-28 15:08:28) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_205 (2011-11-28 15:09:40) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_206 (2011-11-28 15:10:05) -- helyszín a Google Maps térképen
Az 1873-ban épült Goleta Blanca hajó orra. A közeli vizeket járta, és gyógyszerekkel meg élelemmel kereskedett, vagy éppen adományozott a hajótörést szenvedetteknek.
d06_207 (2011-11-28 15:12:09) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_208 (2011-11-28 15:12:24) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_209 (2011-11-28 15:13:21) -- helyszín a Google Maps térképen

panorama09
A képtár
d06_210 (2011-11-28 15:15:10) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_211 (2011-11-28 15:18:05) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_212 (2011-11-28 15:26:20) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_213 (2011-11-28 15:27:06) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_214 (2011-11-28 15:27:38) -- helyszín a Google Maps térképen
John Lawrence, a második angol misszionárius aki Ushuaiába érkezett.
d06_215 (2011-11-28 15:32:39) -- helyszín a Google Maps térképen
Felesége, Clara Lawrence.
d06_216 (2011-11-28 15:32:52) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_217 (2011-11-28 15:33:05) -- helyszín a Google Maps térképen
Pssszt, gyere csak ide, akarok egy képet csinálni magamról.
d06_218 (2011-11-28 15:37:31) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_219 (2011-11-28 15:38:36) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_220 (2011-11-28 15:38:52) -- helyszín a Google Maps térképen
Ushuaia szociális élete az 1940-es években.
d06_221 (2011-11-28 15:39:57) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_222 (2011-11-28 15:42:36) -- helyszín a Google Maps térképen
Polarizált napszemüveg.
d06_223 (2011-11-28 15:43:07) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_224 (2011-11-28 15:43:21) -- helyszín a Google Maps térképen
Kronométer, tengeri navigációs eszköz.
d06_225 (2011-11-28 15:43:30) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_226 (2011-11-28 15:43:40) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_227 (2011-11-28 15:44:38) -- helyszín a Google Maps térképen
Pont szerencsésen, mire körbejártam, akkor jött a többi turista.
d06_228 (2011-11-28 15:45:05) -- helyszín a Google Maps térképen
Nem emlékszem a nevére vagy a részletekre, talán egy rendőrfőnök volt, akit megöltek.
d06_229 (2011-11-28 15:48:47) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_230 (2011-11-28 15:50:53) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_231 (2011-11-28 15:51:28) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_232 (2011-11-28 15:52:41) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_233 (2011-11-28 15:52:56) -- helyszín a Google Maps térképen
A kert.
d06_234 (2011-11-28 15:53:44) -- helyszín a Google Maps térképen
A mozdony.
d06_235 (2011-11-28 15:54:20) -- helyszín a Google Maps térképen
Gőzmotor, a fatörzseket, deszkákat darabolták vele.
d06_236 (2011-11-28 15:54:28) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_237 (2011-11-28 15:54:42) -- helyszín a Google Maps térképen
Szabadulás a börtönből

panorama10
d06_238 (2011-11-28 15:57:19) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_239 (2011-11-28 15:57:35) -- helyszín a Google Maps térképen
Balra a tengerészeti kórház.
d06_240 (2011-11-28 15:59:15) -- helyszín a Google Maps térképen
Ismét a kikötő felé.
d06_241 (2011-11-28 16:00:28) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_242 (2011-11-28 16:22:13) -- helyszín a Google Maps térképen

panorama11
A National Geographic Explorer hajójának panorámája.

panorama12
d06_243 (2011-11-28 16:24:07) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_244 (2011-11-28 16:27:21) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_245 (2011-11-28 16:27:58) -- helyszín a Google Maps térképen
Museo Territorial
A Museo Territorial egy kisebb múzeum, két teremmel, melyek tartalma enyhe átfedésben van a Börtönmúzeummal.

A pénztáros lelohadó mosolya ellenére meglobogtattam a DNI kártyámat, így egy angolul beszélő látogató kedvezményes jegyet kapott.
d06_246 (2011-11-28 16:28:38) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_247 (2011-11-28 16:37:32) -- helyszín a Google Maps térképen
Thomas Bridges, az első Tűzföldre érkezett angol misszionárius és az első aki sikeresen megalapította a misszióját. Továbbá ő készítette az első yámana-angol szótárat is.
d06_248 (2011-11-28 16:38:23) -- helyszín a Google Maps térképen
Charles Darwin hajója, a HMS Beagle.
d06_249 (2011-11-28 16:38:39) -- helyszín a Google Maps térképen
Az elsüllyedt Monte Cervantes hajó egyik edénye.
d06_250 (2011-11-28 16:40:30) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_251 (2011-11-28 16:40:36) -- helyszín a Google Maps térképen
Kabinkulcs.
d06_252 (2011-11-28 16:40:46) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_253 (2011-11-28 16:40:55) -- helyszín a Google Maps térképen
Az Albany hercegnője hajó orrfigurája; a hajó 1893-ban elsüllyedt - ahogy ugyanez a helyzet több száz másik hajóval is, melyek balesetet szenvedtek ezeken a veszélyes vizeken.
d06_254 (2011-11-28 16:41:35) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_255 (2011-11-28 16:42:27) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_256 (2011-11-28 16:42:44) -- helyszín a Google Maps térképen
A nemzeti bank.
d06_257 (2011-11-28 16:44:35) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_258 (2011-11-28 16:44:41) -- helyszín a Google Maps térképen
És annak masszív ajtaja.
d06_259 (2011-11-28 16:44:58) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_260 (2011-11-28 16:45:29) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_261 (2011-11-28 16:45:34) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_262 (2011-11-28 16:45:40) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_263 (2011-11-28 16:45:46) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_264 (2011-11-28 16:46:33) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_265 (2011-11-28 16:48:01) -- helyszín a Google Maps térképen
Kitömött állatfigurák.
d06_266 (2011-11-28 16:49:29) -- helyszín a Google Maps térképen
Az igazgató irodája.
d06_267 (2011-11-28 16:50:56) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_268 (2011-11-28 16:55:29) -- helyszín a Google Maps térképen
Séta visszafelé a hostelbe
d06_269 (2011-11-28 17:12:14) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_270 (2011-11-28 17:12:25) -- helyszín a Google Maps térképen
d06_271 (2011-11-28 17:12:47) -- helyszín a Google Maps térképen