Úgyhogy a lakás bezárása után taxiba huppantam, hogy 11-re a Belgrano úton lévő felvételi pontra siessek: a 11:15-kor induló transzfer pont ideálisnak tűnt. Felcsomagoltunk, aztán lerobogtunk az Ezeiza repülőtérre (taxival együtt 113ARS). A várost elhagyva menet közben még látszódtak az akkori hatalmas esőzések nyomai, melynek folytán az autópálya két oldaláig ért a víz.

A repülőtéren egyenesen a BA pultjához siettem, másodikként le is dobtam a szürke bőröndöt és a roppant kedves hölgy még a London-Budapest beszállókártyát is kinyomtatta nekem - arra az esetre, ha a röpke 90 perc alatt a két gép között esetleg erre nem lenne időm.

Sky Chefs, az Ég séfjei. Na lesz egy-két keresetlen szavam hozzájuk...

Még az átlagosnál is impozánsabb hajtóművek.

Ezután még sétálgattam egy kicsit a fenti emeleten, aztán megindultam az adminisztratív teendők felé.

Az útlevél és utazási dokumentumok ellenőrzésnél kétféle sor és pult van: az egyik a nemzetközi utasoknak útlevéllel, a másik pedig a Mercosur országok tagjainak és állampolgárainak. Állampolgár nem vagyok, de mivel van tartózkodási engedélyem, így az utóbbi sorba léptem és ismételten mosolyogtam magamban a DNI-m örökérvényű életképtelenségén:
Ez a DNI már nem érvényes. - szólt a hölgy.
Igen, sajnos még nincsen meg az új kártya, de az érvényesség meghosszabbítása az útlevelembe lett pecsételve.
Elveszi az útlevelet, nézi, forgatja, megszagolja. Eltelik néhány perc, amikor az egyik kollégáját hívja, néhány ismételt perc után pedig végül mindannyiunk hatalmas örömére belepecsételi a kilépés dátumát.

Vámolás: törvénytisztelő személyként álltam a sorba, hogy előadjam kicsiny hátizsákom meséjét. Eredmény: a Canon kisgép unalmas, a BlackBerry nem érdekes (csak az iPhone, azt lopják), viszont az objektívek, a vaku és a fényképezőgép felkerült a legalitás nyomtatott papírból visszascannelt OM121 formanyomtatványára.

Elégedett örömködés: úgy tűnik, hogy egyedül fogok basáskodni a sorban!

Végül persze nem így lett, egy úr ült a külső székbe, de így sem panaszkodtam.

Minden amit a Boeing 747-es gépek utaskonzoljáról tudni akartál, de sosem merted megkérdezni. Nincsen több kínos pillanat a szuperbombázó utaskísérők előtt:

• Szürke gomb: kartámasz fel és lehajtása
• Csatlakozó: 3.5 mm szabvány jackdugó a fülhallgatónak
• Menu: a szórakoztatóközpont menüje az LCD-n
• Navigációs kerék a navigáláshoz
• Select: értsd ENTER
• Helyi miniLCD: nem emlékszem a funkciójára
• Ch: csatornaváltás, mellette a hangerő állítása
• Lámpa fel és lekapcsolása
• Utaskísérő hívása, illetve hívás visszavonása

Minden világos? Kiváló. Akkor mindenki kezdje el memorizálni a használatát, mert bár a fejtámlán lévő kijelző érintőképernyős, ettől függetlenül azt izomból böködni az előtted ülő fejénél igen tiszteletlen dolog.

Nem egy bolond ötlet a takaró sem, eléggé hűs az éjszakai repülés az óceán felett.

Körülbelül 10 perces késés volt az indulással, végül a felszállás és Buenos Aires elhagyása előtt lőtt kép.

Piskóta (mely nem tartalmazott alkoholt, de az állaga alapján félszáraznak ítéltem) vaníliakrémmel, péksütemény, párolt zöldségek és csirkemell.

Egy bor, víz meg kóla. Azt nem igazán értettem, hogy miért javasolt a férfi stewardess egy kis vodkát mindenkinek, de amikor később a külső eget néztem és szóltak, hogy Ha nem gond lécci húzd le a sötétítőt, hogy aludhassanak a középső sorban. elértem a spirituális megvilágosodás legfelső lépcsőjét: a leszedált utas nem okoz problémát.

Valamiféle saláta, bevallom alássan, hogy nem ugrik be ez tarhonyára hasonlító valami...zabféleség?

Uppsz, a bor lecsúszott.

További felhőtornyok és anarchista engedetlenséggel ittam a napfényt.

Ha a felső részt nézed, akkor Antarktisz jéghegyei, ha az alsót, akkor egy folyó a lemenő nap fényében.

17:05 körül voltunk Rio de Janeiro magasságában, 18:25 körül pedig Salvador környékén, viharos időjárással.

A kalandorok bájos belső hangja megszánta a középső sorban ülőket: ha kilátás nem is jutott nekik, akkor legalább hadd alukáljanak, így lehúztam a sötétítőt.

Nagy levegővétel...innentől kb. 7560 km-re van Heathrow.

Punnyadás, filmnézés (Prometheus, Éjsötét árnyak) az Atlanti-óceán éjsötétjében. Később pedig érkezés az északi féltekére: -52 Celsius odakinn.

Szerencsés módon pontosan érkeztünk, bár volt egy kisebb tökölés a kiszálláskor és a terminálok közötti transzferbuszozáskor; de húzott lépésekkel időben megérkeztem a 3-as terminálhoz. Átrohantam a biztonságiakon, minden okés, én pedig folytatom Michael Johnson napi edzéstervét.

7:29-re meg is érkeztem, a kapunyitás 7:35-kor.

Bingó, várakozás a beszállásra.

Ez a járat is csalfa ígéretekkel tengette a beszállás után perceket, de végül valóban egyedül terpeszkedtem az üléssorban.

Víztározók a repülőtértől délebbre.

Sasszeműek se fogják észrevenni ezen a csökkentett méretű képen, de ott van a Tower.

Reggeli: műanyagkonzerves, egyébként iható narancslé.

Egg and watercress, tojásos vízitorma. Azt nem tudom, hogy a vízitorma olyan-e mint a spenót, vagyis rá kell kattannod az ízére, de ez úgy volt lehetetlen, mint a küldetés, hogy a szcientológia megváltja a világot. Talán eme zöldség eleve nélkülözi az ízeket, esetleg az Ég séfjei szívták ki a tormát is: ezért maradt csak az üres vízíz.

A keresetlen szavak. Én azon emberek egyike vagyok, akik örömmel veszik tudomásul a konzisztens értékek változatlanságát, melyek éveken keresztül megtartják identitásukat. A BA kávéja ilyen.

Bárki aki valaha is ült repülőn és nem az Első és Üzleti osztály miliőjét szívta magába, kiterjedt fájdalmakkal tud mesélni a repülő kávék minőségéről. Jómagam is pöttyintettem ilyesmit - erőtlen kávépor langyos vízben - és fancsali örömmel vettem tudomásul, hogy két év után is pontosan ugyanilyet kínálnak a BA repülőin; még inkább, látván a trendet és a változatlanságot úgy tűnik hogy még sokáig ez fog maradni.

A fejlett igazságérzettel rendelkezőket kérjük maradjanak ülve és tartsák bekapcsolva a biztonsági öveiket: senki nem vár gőzölgő és frissen őrölt kolumbiai kávét, de hogy a BA konzisztensen honnan veszi ezt az ócska kávéport, azt meg nem mondhatom. Ennél még a legutolsó kávéautomata is jobbat készít.

Más küldetés és tennivaló híjján viszont a repülés közben rájöttem a válaszra. Eredendően az is lehetséges, hogy a világ egyik legdrágább kávéját, a Black Ivory kávészemeit használják, de minden bizonnyal a feldolgozás során kínosan ügyelnek arra, nehogy a kávészemeket darálják le, hanem az elefántszart.

Erről pedig még az esőerdők 100%-os védelmét taglaló cím is biztosít.

Kedves gyerekek, ez nem a helyes utazópozíció.