- Hanyas?
- Ne kérdezd a koromat.
- A méretét kérdeztem!!
- Ja a méretem. A leg-leg-leg-leg-legnagyobb.
- Lába?
*lúdtalpas*
- 47 és feles.
- 47 és feles!? Nem biztos, hogy van ekkora csónakom.

Én teljesen meg voltam győződve arról, hogy 45-ös a lábam, de ebben az új cipőben csak a 48-as adta ki a méretet. Fura.

Reggeli nyolc órai felszállás, az érzés teljesen ugyanaz, mint amikor reggelente felszállsz a kettes metróra az Örs Vezér térnél.

A repülőgép megérkezett Jujuyba (ahogy a mondás tartja, Eddig még egy se maradt fenn) és a csomagok is ugyanezen a gépen utaztak.

Követve az eddigi szokásos filantrópiát, most is megosztok egy bölcsességet az argentin tömegközlekedéssel kapcsolatban:

• a repülőgépen a lehető legelőbbre foglalj helyet (pilótafülke is ér).
• amint ki lehet kapcsolni a biztonsági öveket, azonnal pattanj fel az ülésről, igyekezve hogy elsőként hagyd el a gépet. Könyöklés, vállazás mehet.
• rohanás a csomagokhoz, remélhetőleg az elsők között és irány a reptér előtti parkoló.

Miről is van szó? A szokásos Tapossuk le a többi taplót, én akarok az első lenni! virtus? Olyasmi, de magasztosabb motivációkkal. Talán ez függ a repülőgépek menetrendjétől - az enyém túl korai volt - de Jujuyban, a reptéri parkolóban 1, azaz bruttó 1 transzferbusz van. Pontosan ott áll a repülőgép érkezésére, mily' kedves, de összesen 1 darab busz van. Ez szimplán annyit jelent, hogy általában telefonon előre kell foglalni helyet (én nem tettem meg), ezen túl az érkezési sorrend alapján tölti fel a sofőr a maradék üléseket.

Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben te nem tolakodtál előre a repülőn és azzal marháskodsz, hogy kiszedd a fóliából a hátizsákodat, addigra a busz már tele van, a sofőr pedig sajnálkozik - de segítőkészen még azt is megmondja, hogy csak ez a transzfer van, nincsen több.

Egyszóval javaslom, hogy még mielőtt Jujuyba érkezel, szervezd le a reptéri transzfert. Azért is, mert a drágább remizből sincsen olyan sok, azt is elkapkodja a százvalahány utas. Aztán ha elmegy a transzfer, ha elmennek a remizek, a családokat elviszik a saját autóik, akkor a repülőtér üres, halott, álmosan tátong és egyedüli ötletként a reptéri alkalmazottakat lehet megkérdezni, hogy tudnak-e javasolni valami taxi vagy remiz telefonszámot.

Melyre végül nem került sor, mert bár végül csak én meg két hölgy maradtunk a repülőtéren, nekik már érkezőben volt a remizük. Van egy szabad hely? Persze hogy érdekel.

Kérdezi a sofőr a nőket, hova mi lesz a végállomás? Tilcara Egy pillanatra elgondolkoztam, merthogy nekem is az volt a napi célpont, de Jujuyból közvetlenül Tilcarába menni remizzel talán nem a legolcsóbb szórakozás - így én a jujuyi buszpályaudvart mondtam a célpontnak.

A táj egy kis asszociációs érzékkel olyan mint az E71-es Mezőkövesd után.

Már megyünk egy ideje, furán túl sok ideje, a belső utazós órám már régen tovább ketyegett mint amit előre vizionáltam a térképről a repülőtér és San Salvador de Jujuy távolságát illetően.

Épp a Komfortzóna magazint lapozgattam az anyósülésen, és már éppen megszólaltam volna, Toto, van egy érzésem, hogy már nem Kansasben vagyunk...

A hölgyeknek is feltűnt valami (negyvenes argentin barátnők, többször jártak már errefelé) és kérdezzük a sofőrt: Nem hagytuk már el a városba vezető utat?

Sofőr néz, Hát nem azt mondták, hogy Tilcarába megyünk a buszpályaudvarra?? ÖÖööö, szép próbálkozás, talán valóban csak félreértés, de nem. Én Jujuy:buszpályaudvar, hölgyek:Tilcara.

Félreáll a kocsival, mondja jól van, ha akarom visszafordulhatunk. Számolgatok a pénzzel: elvben a buszos transzfer 40 peso Jujuyba és Jujuyból pedig még 40 peso Tilcarába a buszozás. Az én remiz harmadom pedig 150 peso lenne, vagyis felmerült a két opció: a dupláját fizetem az útnak, vagy pedig visszafelé indulok az úton, a buszra várok Jujuyban és így tovább.

Belefért a keretbe, így akkor ha már idáig eljutottunk, folytassuk utunkat rögtön Tilcara felé.

Volcán faluban.

A tumbayai templom.

Mivel pont a húsvéti hétbe csöppentem, Tumbaya és később Tilcara is mindenhol az alábbi plakáttal üdvözölt: az apropót A copacabanai Szűz Mária adja, mely a bolíviai Copacabana városból származik és Amerika legidősebb Szűz Máriája. Mária úgy került Argentínába, hogy a történészek szerint 1835 júliusában megjelent egy pásztor előtt ezen a vidéken a hegyekben, így felépítették oda a Punta Corral szentélyt (nem találtam rá jobb fordítást, mint Karámvég szentély). Azóta pedig minden évben megtartják a zarándoklatot Mária két képével: 22 kilométert gyalogolnak nagyjából 7 és 13 óra alatt, Tumbaya 2034 méteres magasságáról egészen a 3700 méteren lévő szentélyig.

Tumbaya falu.

Végül a kisebb tumbayai városlátogatás után megérkeztünk Tilcarába, én pedig javaslom, ha már idáig jöttünk, akkor egészen fel is mehetünk a hostelig, hogy csak onnan kelljen cipekedni. Átadom a 150 pesót aztán agyőt intünk egymásnak.

Hosteles becsekkolás, utána pedig magamra kapom a fotós cuccot és elindulok a városba.

A központi téren található empanadás nénit én nem találtam meg, azt mondják hogy jól csinálja az empanadákat; átadom az információkat, mások talán több szerencsével járnak.

Assisi Szent Ferenc és a Rosario-i Szűz Temploma.

Hirtelen üzbég, türkmén vagy kazah építészet jutott az eszembe, de azok odébb vannak.

Lesétálok dél felé, a Pukarához.

A bejáratnál kettő dolog derül ki. Az egyik, hogy nem lehet ám csak úgy sétálgatni, de a szokás szerint mosolylohasztó DNI-m meglobogtatásával kiegyenlítettem a meccset.

Várni kell egy keveset, amíg összejön a csapat, addig tessék körbesétálni a kaktuszkertben.

A kert. Botanikailag biztosan teljesen debil szavajárás, de ez itt egy kész kaktuszparadicsom.

A harangkő. A zenei történet arról szól, hogy ha fogsz egy követ és ráütsz erre a 2.5 tonnás vulkanikus kődarabra, akkor olyan hangot ad ki mint egy valódi harang.

És tényleg.

Noha a hispán nyelvjárásban pucará vagy pucara szavakat használnak, de a nyelvi pontosságot igénylő olvasók számára muszáj tisztázni, hogy eredetileg aymara és kechua nyelven pukara a helyes kiejtés. Mi az a pukara? A pukara egy kifejezetten andoki kultúrákra jellemző katonai erődítmény volt az inkák kora előtt. Noha sokuk már megsemmisült a történelem évszázadai alatt, de a tilcarai Pukara még mindig egyben látható.

A környéken egészen 10 000 évre visszamenő emberi nyomokat is találtak a régészek, mindenesetre ezt a pukarát a 12. században építette fel az Omaguaca törzs. A törzs tagjai tapasztalt mezőgazdászok voltak és a szövéshez-fonáshoz illetve az agyagmesterséghez is jól értettek. Továbbá jó harcosok is voltak, így a pukara ebben az időben fontos katonai szerepet is játszott, mivel az elhelyezkedése kiváló lehetőséget adott az Humahuaca hegyszoros útjainak irányításában és felügyeletében.

A mostani utazásom során javarészben ezt a hegyszorost, völgyet fedeztem fel.

A pukara fénykorában körülbelül 15 hektárnyi (61 ezer négyzetméternyi) területet foglalt el és több mint 2000 lakossal rendelkezett. A lakosok kőből épített, négyszög alakú házakban laktak, melyek a hőszigetelés érdekében csak egy alacsony ajtóval rendelkeztek, illetve semmi ablakot nem alakítottak ki a falakon; a rövid tartózkodásom alatt is megtapasztaltam a hely roppant szeles természetét, így egészen biztos vagyok abban, hogy a telek még hidegebbek voltak.

A lakóhelyek mellett a pukara karámokkal is rendelkezett az állatok tartásához, illetve felszentelt helyeket is a vallási ceremóniák elvégzéséhez vagy a holtak eltemetéséhez.

Kilátás az Humahuaca hegyszoros nyugati oldalára.

1908-ban Juan Bautista Ambrosetti, a Buenos Aires-i Egyetem néprajzkutatója és annak tanítványa Salvador Debenedetti érkezett a helyszínre, és az ásatások első három évében több mint 3000 tárgyi leletet tudtak a felszínre hozni.

1911-től kezdve közel 2000 négyzetméternyi területet tisztítottak meg és újjáépítettek néhány épületet is.

1948-tól Eduardo Casanova vette át a régészeti kutatások gyeplőjét, 1966-ra pedig archeológiai múzeumként meg is nyitotta a területet a látogatók előtt.

Kutatások és ásatások még mindig folyamatosan történnek, melyet a Buenos Aires-i Egyetem felügyel.

Egy 360 fokos panoráma.

A házak belseje.

Vajon az, aminek látszik?

A felhős időben s tomboló szélben visszasétáltam a szállásra az energiaszükséglettel rendelkező eszközeim listáját feltölteni, aztán pedig vissza a város...falu központjába számomra is valamiféle energiafeltöltés céljával.

Menetközben véletlenül még a buszpályaudvart is megtalálom, úgyhogy a holnapi tovautazásra vennék jegyet, amikor ifjonti lelkesedésemet lehűtik azzal, hogy nem kellene annyit gondolnom a jövőre: majd holnap, az adott napon megvehetem a jegyet, előbb nem. Okés.

Csak egy kis laza uzsonnázásra gondolok, úgyhogy betérek az egyik boltba és feltöltöm a táskámat némi felvágottal, péksüteménnyel és sajttal. Tetszett, ahogy az eladónő papíron és ceruzával adta össze a termékek összegét; de persze az is lehet, hogy csak nem bízott a spanyoltudásomban.

A rend őrei és őrlányai masíroznak a városban. Focimeccs? Á dehogy, jönnek a zarándokok.

Visszaséta a szállásra, uzsonnázás az ebédlőben és közben ellenőrzöm a feltöltenivalókat.

Ledőlök egy kicsit sziesztázni és közép-európai középosztálybeli jó szokásként elégedetlenkedek magamban: ki a fene csavargatja a kulcsot a zárban már vagy fél órája??? Már éppen felkelésre szánom magam és kiderül, hogy a kertben pingpongoznak.

Nyolc körül ismét és most már esti városi sétára szánom magam. Tilcara megtévesztő is lehetne. Elindulsz észak felé a Padilla utcán, olyan mint a Budai Várban, vagy a cseh szűk utcácskákon is taposott macskaköveken, a sárgás lámpák hangulatvilágítják a házak oldalát - de két sarokkal odébb az egész egy poros kisvárossá változik.

A főutcának tekinthető Belgrano utca.

A hentes. Egy jó kis horrorfilmet lehetne itt forgatni.

Drágaszág. Mivel tapasztalt argentin vagyok, fenntartással kezeltem az Olyan olcsó! előhíreket. De mégis egyet kellett értenem az környék és Észak-Argentína menüin szereplő árak láttán. Az éttermek (kőfalba épített, alig megvilágított helyek faszékekkel és faasztalokkal) 25 pesótól már teljes ebédet adnak. Egy vacsora marhasült 55 peso - a fővárosban ez minimum 70 mangótól indul.

Úgyhogy valóban, az ország ezen környéke olcsónak tekinthető.

Még lecsúszik egy Quilmes, aztán visszamegyek a szállásra. Érkezik egy fiú-lány testvérpár, nem túl beszédesek, ezért bealszom.