Akkoriban még hitelkártya hiányában, így körülbelül másfél órás sorbanállás után sikeresen befizettem az 1000 argentin mangót, hogy megkaparintsam a 7 napos Trekking Largo, vagyis a Hosszú túrázásra szóló engedélyt az Aconcagua Tartományi Parkban.

Internacionális filantrópia: hivatalos dokumentumokon és kommunikációban általában nem szoktam ékezetet írni, kivétel ha biztos vagyok a célrendszer UTF-8 támogatásában.

A felszerelés egy része - aggodalomra semmi ok, az utolsó oldalon minden részletezve lesz; a hozzám hasonló, alkalmanként akadémiai pontosságot kedvelő tisztelt olvasók már tudják ezt.

Northland Professional -10 C hálózsák, magától felfújódó derékalj, 1.5 kilogrammos Doite Zolo bivak (elnézést kérek az általam is nagyrabecsült Kölcsey Ferenctől, de a szabad ég alatt használatos katonai sátor kifejezés túl hosszú, így a bivak szót fogom használni).

Mindez pedig egy 70 literes hátizsákban kap helyet.

Indulásra készen: túrabotokkal, fotós felszereléssel együtt!

Egyik szemem sírt, a másik nevetett a repülőjegy miatt. Nevetett, mivel megint sikerült egy akciós jegyet elkapni (egy út 800ARS), viszont sírt, mivel az akciós jegy sajnálatos módon a távoli Ezeiza repülőtérre szólt, nem pedig a lakáshoz közeli Jorge Newberyre: nyertem a réven, veszítettem a taxizáson. Bár még így is jobban jártam, mert a 200 peso taxizás hozzáadásával is jobban jöttem ki, mint a következő Jorge Newbery repülők 1000-1200ARS egy útra szóló fuvardíjai. Utazós filantrópia.

05:15 indulás a lakásból
06:00 érkezés a repülőtérre, már 140 argentin mangó a fóliázás.
06:20 hátizsák leadva
06:40 üldögélés a kapunál. Orosz hangokat hallok a hátam mögött: Facebook, Kalasnyikov, Himalája alaptábor, Kambodzsa.
07:35 10 perces késéssel indulunk, mert nagy a forgalom.

Feltűnnek az Andok szexi vonulatai.

Várakozás a taxira, rögtön rámsóznak egy 70 pesós ravasz rabulisztikát. Köszi, de egyrészt már voltam Mendozában, másrészt meg Argentínában élek. Már elég ideje.

Ezzel persze semmire nem jutottam, de mire elmeséltem életem történetét, egy ugyanezzel a repülővel érkezett lány jelent meg a színen, s így felesbe 35-35 pesóval megindultunk a városközpont felé.

Miután kiraktuk a lányt bemondom a San Martín 1143 célpontot, de az Aconcagua szó említésére is bólint a sofőr: tudja a járást. A francia stílusú épület portása eligazít az első emeletre, ott található az iroda és az engedélyek kiadása.

Rövid várakozás után aláírtam a jogi felelősségemről szóló dokumentumok armadáit, a segítőkész alkalmazott elismételte a park szabályzatát, fél tizenegyre pedig örömmel vettem kézbe az engedélyt és tudomásul, hogy hivatalosan szabad az út az Aconcagua Tartományi Parkba.

A felső rész a te példányod, alatta jön az elismervény, hogy elhagytad a parkot. Középre az ingyenes, de kötelező orvosi vizsgálatok eredményei kerülnek, per tábor. Legalul pedig a belépési elismervény.

Mivel csak 20 perc sétát jelentett, így átsétáltam a Savigliano Hostelbe. Üzleti érdektelenségű két jótanács hogy miért őket válaszd ha az Aconcaguára mész:

• ha nincsen szervezett transzfered a hegyhez, mert szólóban navigálsz és utazol, akkor busszal fogsz menni - a hostelhez képest pedig a Videla sugárút másik oldalán van a buszpályaudvar; nyisd meg a lenti képet a Google Maps térképen. Így nem kell túl korán kelned, hogy kiérj a reggeli buszhoz, csak átsétálsz az út alatti alagútban.
• jól méretezett lockerjeik vannak (lakatot vigyél): egy 70 literes hátizsák + közepes fotós táska elfér, összességében szerintem 2x70 liternek is van hely.

11-re elfoglaltam a szállást, átsétáltam a buszpályaudvarra és 89 pesóért oda-vissza megvettem a Mendoza - Valle de Horcones retúrjegyet. A busztársaságokat illetően állítólag az Andesmar és az Uspallata is csinál mendozai transzfert, de ha biztosra akarsz menni, akkor a Buttini nevű céget válaszd: én velük mentem, nekik biztosan van megállójuk a Valle de Horconesnél, mely az Aconcagua Tartományi Park pontos bejárata.

Ismét a hostelben és az Igéző ebédlő varázslata alatt elfogyasztottam egy kései energiabevitelt.

El nuevo Metrobus te quiere conocer. - Az új Metrobus szeretne megismerni téged.

Csodás. - gondolta Martín a mendocino, María a mendocina, megrántották vállukat és tovább sétáltak az árnyékos zöld fák alatt.

Fél öt körül lehuppantam a Café Jack teraszán egy duplára. Néha mindenkinek kell csak kiülni, bambulni, fotoszintetizálni, agyműködést beszüntetni, stírölni az embereket.

Amikor másnap egy jóízű erőpróbára indulsz.

Mendoza városi jelképe, számomra teljesen újszerű, eddig még ismeretlen megvilágításban: fényes nappal.

Plaza Independencia, szintén napközben.

Inkább már naplemente idején.

Vacsora: szokásosan színtelen rántott csirkemell, aka la milanesa à la L’Argentine (sose fogom megszokni a kötelező kíséretként felszolgált kecsöp-mustár-majonéz minizsákokat...mintha bármelyik is kötelező eleme lenne a rántott húsnak...) sütőben sült krumplival, Los Andes sörrel és Metallicával a háttérben.