Fél hétkor lőn világosság és háromnegyed nyolckor a Misiones provincia falusi környezete tűnik fel a régióra jellemző vörös homokkal együtt.

Pontosan át a Río Uruguay folyó fölött. A dzsungelközel már észlelhető.

08:15 szervírozzák a frühstücköt. Mely teljesen ugyanaz, mint a tegnapi uzsonna (la merienda, tessék argentin szokásokat tanulni) ... jó-jó, de a cukorbomba után még bevágom az útra hozott sajtossonkás szendvicset is.

A busz háromnegyed kilencre sikeresen megérkezett Puerto Iguazúba, fél tízre pedig a szállás is elintézve. Check-in csakis kettőtől, de a hátizsáknak szerencsére van tárolóhelyiség.

Noha Puerto Iguazú nem egy akkora város, mint Mendoza - így nem szükséges közel lenni a buszpályaudvarhoz - mégis amennyiben te is a Marco Polo Inn Iguazú hostelt választod, akkor az utca egyik oldalán vannak a buszok, másikon pedig a hostel. Dale.

A retúr transzfer 70 pesót kóstál a buszpályaudvaron, 65 peso a belépőjegy a parkba - illetve 220 pesóért én is megvettem a nagyon javasolt Aventura Aquatica vagyis Vízikaland extra élménycsomagot.

Ja. Van itt még valami. Feltűnt valakinek a Nac: AR - Buenos Aires sor? Ugye? Akkor röviden elmesélem. Azt jelenti, hogy Nacionalidad: Argentina - Buenos Aires, vagyis az IDEIGLENES TARTÓZKODÁSI ENGEDÉLLYEL egy helyieknek szóló jegyet kaptam. Ahogy nemcsak illik, hanem kell.

Nem kígyóbeles nyerészkedés tényállása.

Szívesen. A park teliholdkor is látogatható, FYI.

Gyors átjutás a bejáratnál, és séta a vonat felé. Az Iguazú Nemzeti Park Wikipédia oldala itt van, a hivatalos oldala itt kattintható, 1984 óta pedig az UNESCO Világörökség 303. tagjaként itt kattintható.

A környék, és a park története
A régió első lakosai a neolitikus Eldoradense kultúra tagjai voltak, körülbelül 10 000 éve laktak ezen a területen.

Nem összetévesztendő az északabbra feltételezett legendás Eldorádóval. Ebben a kontextusban az Északkelet-Argentínában található Misiones provincia Eldorado körzetét, illetve annak lakosait jelenti.

Napjaik a vadászó-gyűjtögető életmód jegyében teltek, illetve említésre méltó volt a fazekasmesterségük: agyag felhasználásával különféle edényeket, vázákat és tányérokat készítettek. A régió újkőkorszaki és további történelméről erről az oldalról indulva többet lehet olvasni spanyolul.

Időszámításunk szerint 1000 környékén árvízszerűen érkeztek a guaraník, és elkergették a már ott élő yê nyelveket beszélő népcsoportokat, mint például a káingang (jelentése: az erdő férfiai). A vízesés és a környék neve a guaraní nyelvből származik: y ûasú, melynek jelentése nagy víz.

Yin és yang, fekete és fehér, vanília- és csokoládépuding, a történelem mindig megismétli önmagát csak az eszközeit változtatja, úgy a guaraníkat pedig a 16. században érkezett portugál és spanyol telepesek kergették el.

Ekkor 1542-t írunk, ebben az évben a paraguayi Asunción felől megérkezett a szép hosszú nevű Álvar Núñez Cabeza de Vaca spanyol felfedező, akinek az a megtiszteltetés jutott, hogy első bizonyított európaiként ő pillanthatta meg először az Iguazú-vízesés természetes szépségét. Mindemellett Álvar kicsit túlbuzgó volt, mert rögtön Saltos de Santa María (Szűz Mária zuhatagjai) névre átkeresztelte a vízesést, de az később a guaraní örökség megőrzéseként visszakapta eredeti nevét.

1609-ben érkeztek a jezsuita misszionáriusok, és a guaraníkkal együtt körülbelül 150 évig uralták a környéket (mínusz a brazil-portugál bandeirantes rabszolgakereskedő csapatok). A környék és a vízesés turisztikai látványosságá történő kialakítása 1901. szeptember 10-én indult, amikor Señorita Victoria Aguirre 3000 pesóval támogatta a sétányok és egy pihenőhelynek alkalmas faház megépítését. Az első politikai felismerés illetve támogatás 1902-ben jutott a parknak, Joaquín Víctor González a belügyminiszter Carlos Thays építészmérnököt bízta meg a park szélesebb körű kiépítésével és korszerűsítésével.

Az 550 km² területű Iguazú Nemzeti Park hivatalosan 1934-ben nyitotta meg a kapuit, és 80 éve azóta is Argentína egyik legszebb természeti csodájának ad helyet: fő látványossága az Iguazú-vízesés, melyet a szubtrópusi dzsungel ölel körbe.

Séta közben van egy kisebb kiállítási házikó is.

A jezsuitákkal együtt.

Takaros a karbantartott park.

Tren de la Selva - Dzsungel kisvasút (Wikipédia). A 600 mm-es keskeny nyomtávú vasutat 2001 júliusában adták át, és 7 kilométeren közlekedik az Iguazú folyó bal oldalán. Három megállója van:

• Estación Central (Központi) állomás
• Cataratas (Vízesések) állomás
• Garganta del Diablo (Az Ördög torka) állomás

Menetideje 10 és 15 perc az állomások között, illetve 15 percenként indulnak a kocsik, melyek 120-150 utast szállíthatnak. A vonatok folyékony petróleumgázzal üzemelnek, így nem szennyezik a környezetet, illetve a 18 km/h sebességű vonatoknak alacsony a zajszennyezése.

A zajártalom többek között egy olyan dolog, melyre érdemes odafigyelni és folyamatosan keményen stresszelni a politikusokat, hogy dolgozzanak ellene.

Halojelenség az Iguazú-parkban.

A 650 méter hosszú Felső sétány a park első állomása, ahol a nevéhez méltóan fentről csodálhatják a vízesést a látogatók.

Szemben a brazil oldal, jobbra a San Martín zuhatag.

Anandenanthera colubrina.

Még a National Geographicon se látsz ilyet mindennap.
(Elnézést kérek.)

Ha nem tévedek, Tropidurus torquatus látható.

Yacare kajmán.

Ormányos medve. Cuki és aranyos ahogy az emberek között járkálnak a sétányokon. De a kirakott táblák is jelzik, hogy ne háborgasd őket közelről, mert az nem jó nekik és neked sem ha megharapnak.

A vízesések 80%-a az argentin oldalon található, a nagyon ráérő látogatók 275 zuhatagot számolhatnak végig (ez csak egy részlet, itt nem érdemes nekikezdeni).

Egy kis lépcsőzés és sétálgatás az összesen 1700 méter hosszú Alsó sétányon, végül odalenn becsatlakozom a kalandhajókázásba. A jegyvásárláskor és a mentőöv átvétele előtti ellenőrzéskor elmondják, hogy esernyőt, vagy esőkabátot is kapsz a vízpermet ellen.

A vízpermet ellen meg esőkabátot...hát persze: bevisznek a vízesés alá és jól megfürdetnek. :)

Szóval amennyiben a hajókázás mellett döntesz, akkor fürdőruhával, vagy nagyon nyárias rövidruhával és papuccsal készülj. Esőkabátot nem, de egy limitált méretű zöld vízhatlan zsákot kapsz az értékeidnek.

Egyébként jó móka, de egyszer elég 220 pesót fizetni egy tízperces tusolásért.

Kicsi a világ, mialatt kifacsartam a vizet a cipőmből és konstatáltam a póló és rövidnadrág gyors száradását, éppen egy ötvenes magyar házaspár szintén így tett; ők szervezett utazás keretén belül élvezték a környéket.

Tovább a következő állomáshoz: Garganta del Diablo.

Puerto Canoas.

Az U-alakú Ördög torka a legmagasabb vízesés: 82 méterről zuhan a mélybe a víztömeg.

Embertömeg, embertömeg.

Egy darabig várok a vonatra, de 10 perccel később megunom a szokásos latinos sorbanállást és a séta mellett döntök.

Gyaloglás vissza a bejáratig. Balra a kisvasút, jobbra a buja növényzeten túl pedig a Río Iguazú.

Sendero Verde, Zöld sétány. Lefelé a vonatozás helyett érdemes a sétát választani (pluszmínusz 30 perc), mert ilyen hangulatos lugasokon keresztül lehet átsétálni.

Bejárat...vagyis kijárat és távozás az argentin Iguazú Nemzeti Parkból.

Nyolc óra környékén sétálni kezdek, egy Macro bankból ropogós argentin mangót süllyesztek a tárcámba, és a másik oldalon a Misiones utcában felsejlik a Betos cég zöldes logója. A névvel még a 2013-as júniusi mendozai túrán ismerkedtem meg amikor az utolsó esti vacsoraként egy ilyen helyet céloztunk a csapattal. Az addig számomra teljesen ismeretlen cég tippje teljesen bevált, jó burgereket csinálnak, így a pincérlány hamar felveszi a rendelésemet.

A kólaterror
Míg megérkezik az étel, a további vendégközönség mustrálásával töltöm az időt. Az ablak másik felén, odakinn ülő négyesfogat éppen befejezte a vacsorát, az egyik nő a földre dobja a szalvétát az ablak és az asztal közé. Elfér, nem vette észre. Pár perccel később érkezik egy család: apuka, anyuka és egy 2-3 év körüli kislány. Apuka oldalra ül, Anyuka velem szemben, kislány az ölében. 1 nagy Quilmes, 1 nagy kóla és az alábbi szendvicseket akarjuk. - szólt az ukáz.

Néhány perccel később megérkezik a sör és a kóla, Anyuka utóbbiból feltölti a cumisüveget, melyet a kislány szájába tesz és biztatja az ivást.

El tudsz képzelni egy csillogó szemű kisbabát, aki veled szemben ül, két kézzel és a távolba révedő tekintettel együtt koncentrál és cumizza az istenek nektárját, a sötét ópiátot, a cukros ősmedicinát, mindennapi nevén a kólát? Azóta se felejtem azokat a szemeket.

Közben megérkezett a szendvicsem: Betos lomo grande (Marhabélszín Betos módra), mely 63 pesót kóstált, illetve az 1 l Quilmes 37 mangó. Dolgom végeztével 110-re kerekítem a végösszeget, mert a hektikus étterem vendégei ide-oda rohangáltatják a csinos pincérlányt.

Kilenc után ismét a szálláson, megérkezett két szobatárs Quilmesből - Buenos Aires déli agglomerációja. Ők még csak most mennek vacsorázni, sajnos nekem már nem aktuális, én csak sétálok egy kicsit.

A főutcán sétálnak az emberek, egy fickó megszólít a kerítés mellől: Amigo, kokain, marihuána? Indulhat az este? Egy pillanatra ledöbbentem, mert az amigo túlságosan hirtelen volt (még az arcát se láttam rendesen), úgyhogy visszautasítottam az ajánlatát.

Még sétáltam egy darabig, aztán a nap befejezése mellett döntöttem.